Részletek

Kategória: Parancsolatok

I. „Én, az Örökkévaló, vagyok a te Istened, aki kivezetett téged Egyiptom országából, a szolgaság házából.”

— Mire is kötelez bennünket ez a parancsolat? Nem kétséges, hogy ez az ige a szabadságról szól, lelki és fizikai értelemben egyaránt, ami egyértelműen Istennek köszönhető. A szabadság nem véletlenül az első ige, elvégre az előfeltétele az összes többi törvénynek. Aki ugyanis nem szabad, kénytelen „idegen isteneket”, embereket tisztelni, a rabszolga nem engedheti meg magának, hogy szombatot tartson, nem képes mentesülni a varázslás és a babona alól, életmódja folytán nem tisztelheti az életet és a tulajdont.

II. „Ne legyenek neked más isteneid rajtam kívül! Ne készíts magadnak szobrot, semmiféle képet, ami az égben fent, a földön lent és a vízben, a föld alatt van! Ne borulj le előttük, és ne szolgáld őket, mert Én, az Örökkévaló, buzgó Isten vagyok. Megbüntetem az atyák vétkét fiaikon, harmad- és negyedíziglen, az Engem gyűlölőkön. Ám szeretetet gyakorlok ezred íziglen, akik Engem szeretnek és megőrzik parancsolataimat.”

— A második parancsolat az egyistenhitről szól: Figyeljük meg, hogy a „buzgó Isten” kifejezés után található szent szövegben a büntetést és a jutalmat csak akkor „öröklik” az utódok, ha maguk is gyűlölik, vagy szeretik Őt, ha maguk is megőrzik parancsolatait, tehát, ha a gyermek folytatja szülei rossz vagy jó cselekedeteit. A Tízparancsolat ugyanis pedagógiai szándékkal szól a szülőkhöz: vigyázzanak, mert gyermekük, az ő hatásukra, rossz útra térhet, ezért Isten majd megbünteti őket. A jó példa ugyanígy követésre tanít, persze, a gyermek maga dönti majd el, melyik utat is járja tovább.

III. "Ne használd fel hamisan az Örökkévaló Istened nevét, mert nem hagyja büntetlenül az Örökkévaló azt, aki Nevét hamisan emeli fel”

— A keresztény hagyomány szerint ez az ige a káromkodást, az ortodox zsidóság szerint az istennév fölösleges említését tiltja, valójában azonban a varázslás, a babona ellen szól, amelyet a tiszta egyistenhit pogányságnak, bálványimádásnak tart. A zsidó nép annak idején Egyiptomból szabadult, amely a varázslás, a mágia melegágyának számított.

IV. „Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld! Hat napon át dolgozz, és végezd el minden munkádat, ám a hetedik nap szombat legyen az Örökkévaló Istened számára. Ne végezz semmiféle munkát, sem te, sem fiad-lányod, sem szolgád-szolgálód, sem állataid, sem az idegen, aki kapuidban lakik. Mert hat napon át készítette Isten az eget és a földet, a tengert és mindent, ami benne van, ám megpihent a hetedik napon. Ezért áldotta meg az áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját, és megszentelte azt.”

— A heti munkaszüneti nap — mint tudjuk — zsidó találmány, s az is, hogy a pihenés mellett a munka is mindenki számára szóló parancs. A negyedik ige Mózes V. könyvében így kezdődik: „Őrizd meg a szombat napját”. A különbség okát egykönnyen megtalálhatjuk: a Szináj hegyénél, a rabságból, az állandó robotból való szabadulás után emlékeztetni kellett a népet a szombatnap szentségére, negyven évvel később, miután hétről hétre megtartották az ünnepet, Mózes már csak arra figyelmezteti a népet, hogy a továbbiakban is őrizze meg ezt a gyakorlatot. A Szináj hegyénél a szombat parancsát a hatnapos teremtéssel indokolja az Írás, Mózes beszédében viszont a szolgaságból való szabadulásra hivatkozik. Időközben ugyanis egy új nemzedék született a sivatagban, amelynek számára a szolgaság és a szabadulás történelmi példa, amelyre emlékeztetni kell, hogy szabadságát értékelje a nép, s hogy szolgáinak adja meg a pihenőnapot, amit ősei nem élvezhettek. 

V. „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked!”

— Sokan nem értik, miért szerepel az első táblán a szülőtisztelet törvénye? Elvégre, a szülők iránti hála és szeretet parancsa voltaképpen az egyes emberhez, elsősorban a fiatalokhoz szól! Csakhogy az átlagember nem pontosan ismeri a törvény szövegét! Az ötödik parancsolat jól ismert mondata ugyanis három részből áll. Az első néhány szó valóban a gyerekekhez szól, ám a folytatás, a második rész megértése már némi gondot okoz: Valóban hosszabb életkor vár a szülőtisztelő gyermekre? Véleményem szerint a mondat második része a szülőkhöz szól. Ha te, szülő, nem tiszteled a saját apádat és anyádat, milyen példát mutatsz gyermekeidnek, hogyan várhatod el tőlük, hogy majdan, idős napjaidban ők gondoskodjanak rólad szeretettel? Egyszóval, a törvény pedagógiai célzatú tanítást őriz: a jó példa (idős szüleid iránti tisztelet) nevelő hatású lehet, hogy azután te magad is „hosszú életű légy a földön”… Ám az ötödik parancsolat szövege még így sem teljes! Az ige harmadik része a hosszú élet azon a földön valósul meg, „amelyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad”. Melyik az a föld, ahova Izrael népe a pusztai vándorlás során készült, s ahova 40 év múltán el is jutott? Természetesen Kánaán az, Izrael országa! Annak a népnek, amelyik nem tiszteli a múltját, nincs maradása a földön. Izrael tisztelje őseit, hogy „hosszú életű legyen” saját országában! Vagyis a törvény nem csupán a gyermekekhez, a szülőkhöz, de az egész néphez is szól, s éppen ezért került ez a törvény az első kőtáblára, az Isten és az ember (a nép) közti normák sorába.

VI. „Ne ölj!”

— A kategorikus isteni parancs nem részletez semmit, hiszen örökérvényű törvény. Mózes azonban később részletesen kifejti, mi számít gyilkosságnak, mi legyen a vétlen gyilkos jogi helyzete, s hogy ne érvényesüljön a vérbosszú gyakorlata (ezért hozza létre a menedékvárosokat). A „köteles (önvédelmi) háború” során elkövetett öldöklés sem számított gyilkosságnak.

VII. „Ne légy házasságtörő”

— Ez a törvény eredetileg a férjezett nővel való kapcsolatot tiltotta, hiszen többnejűségben éltek. A keresztény bibliafordítások azonban szándékosan másra érti, s így ültetik át: „Ne paráználkodj!”

VIII. „Ne lopj!”

— Ugyancsak kategorikus törvény, amelynek részletes feltételeit, körülményeit Mózes törvénye pontosan meghatározta.

IX. "Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!”

— Az ókori keleti, és különösen az ókori izraeli törvénykezés a tanúságtételen alapult. Két (legfeljebb három) megbízható tanú egybehangzó kijelentése alapján bárkit halálra lehetett ítélni. Kevéssé megbízható ember, például szerencsejátékos, nem lehetett hiteles tanú. S ha a tanúról kiderült, hogy hamisan szólt, vagy akárcsak az, hogy nem láthatta-hallhatta személyesen az eseményt, ő maga részesült abban a legsúlyosabb büntetésben, amire tanúságot vállalt.

X. „Ne kívánd meg felebarátod házát! Ne kívánd meg felebarátod feleségét, sem szolgáját-szolgálóját, sem ökrét-szamarát, semmit, ami a felebarátodé!”

— Korábban tisztáztuk már, hogy ez az ige a tulajdon tiszteletéről szól, s éppúgy biztosítéka a második táblán található egyéb parancsolatoknak, ahogyan az első ige előfeltétele az első táblán szereplő törvényeknek. Mózes V. könyvének szövege ettől némileg eltér: „Ne kívánd meg felebarátod feleségét! Ne vágyakozz felebarátod házára, mezejére, sem szolgájára-szolgálójára, sem ökrére-szamarára, semmire, ami a felebarátodé!” Noha a megkívánás és a vágyakozás (héberül tahmod és titave) rokon-értelmű szavak, a vagyon iránti vágyakozás tilalma mégis többletjelentéssel bír. A tizedik ige — Mózes beszédében — már az irigységet is komoly bűnnek minősíti.

Részletek

Kategória: Parancsolatok

És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:

(I.) Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.

Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

(II.) Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.

Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.

De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.

(III.) Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

(IV.) Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt.

Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;

De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;

Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.

(V.) Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.

(VI.) Ne ölj.

(VII.) Ne paráználkodjál. (Az eredetiben: Ne légy házasságtörő.)

(VIII.) Ne lopj.

(IX.) Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

(X.) Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

Részletek

Kategória: Parancsolatok

Részletek

Kategória: Parancsolatok

Salamon példabeszédei:

“Hat dolgot gyűlöl az ÚR, sőt hét dolog utálatos előtte: a nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak, a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember” (Péld 6:16-19, RÚF).

1. Attitűd

A “nagyravágyó szemek” egyértelműen az ember attitűdjével vannak összefüggésben. Az attitűd jelentését így határozza meg egy szótár: “Eredetileg a kísérleti pszichológiában cselekvésre való készenléti állapotot, beállítódást jelölt, ma már a szociálpszichológia egyik középponti fogalma, tartós beállítódást, értékelő viszonyulást jelent valamilyen tárgy, személy vagy gondolat irányában” (Kislexikon). A nagyravágyó szemünk nem más, mint “készenléti állapot” arra, hogy egyre többet akarjunk megszerezni magunknak, és közben megfeledkezünk arról, hogy mire is lettünk megteremtve. Életünk célja ugyanis nem az, hogy a saját javainkat halmozzuk fel, és szemünk egyre többre és többre vágyjon (1Jn 2:16), hanem arra, hogy egyszerű legyen a szemünk (Mt 6:22-23) és így magasztaljuk Isten dicsőségét (Ef 1:6, 12).

2. Gondolat

A “gonosz terveket koholó szív” az ember gondolataira utal. Nem csak a konkrét cselekedetek a lényegesek, hanem azok a gondolatok is, melyek mögöttük meghúzódnak, és előidézik azokat. Jézus a tanításában szembe ment a kor vallási és erkölcsi irányvonalaival. Kimondta ugyanis, hogy nem csak az a bűn, amikor valaki megöli embertársát, hanem az is, ha haragszik rá. Nem csak akkor követünk el paráznaságot, amikor testileg megtörténik az aktus, hanem akkor, ha a szívünkben kívánságra lobbanunk valaki iránt (Mt 5:17-30). A vétek először mindig a fejünkben vagy a szívünkben, a gondolat szintjén fogalmazódik meg. Ha ezt a gondolatot tápláljuk, édesgetjük, elidőzünk rajta, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb cselekedetként lát majd napvilágot. Ezért nagyon fontos, hogy őrködjünk szívünk és gondolataink felett: “Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet” (Péld 4:23, RÚF).

3. Beszéd

A “hazug nyelv” és a “hazugságot beszélő hamis tanú” képe arra az igazságra emlékeztet minket, melyet évszázadokkal később Jakab fogalmazott meg: “Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét” (Jak 3:2, RÚF). Az emberi nyelv olyan, mint egy meg nem szelídített, zabolátlan ló, amely nem hajtja magát az ember uralma alá. Isten Lelke a beszéd ajándékait is osztogatja az egyházban: tanítás, prófétálás, nyelveken szólás és annak magyarázata. Istennek fontos a beszéd, hiszen a világot is szava által teremtette — szólt, és lett. Végül pedig az isteni Ige, a Logosz Jézus Krisztusban testé is lett. Jézus az Ige, hiszen amit Isten fontosnak tartott elmondani, azt által közölte velünk. Épp ezért az ördögnek érdekében áll, hogy a beszéd területén elbotoljunk, és mindent megtesz annak érdekében, hogy sikereket érjen el. Fontos arra törekednünk, hogy beszédünk ne káromolja, hanem dicsőítse Istent, felebarátainkat és testvéreinket pedig építse.

4. Cselekedet

Az “ártatlan vért ontó kezek” és a “rosszra sietve futó lábak” az ember aktív részvételét mutatja meg a bűnben. Nem csak Ádám vétkezett egykor, hanem mi magunk is bűnösök vagyunk, mert aktív cselekedeteinkkel vétünk Isten akarata, parancsolatai, Igéje ellen. Ahogyan a fákat gyümölcseikről lehet megismerni, úgy az embert is jól leírja és bemutatja az, hogy milyenek a cselekedetei. Isten arra hívott el minket, hogy jót tegyünk: “Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Ef 2:10, RÚF). Isten terve az, hogy olyan jó cselekedeteket vigyünk véghez, melyeket mások, a hitetlenek megfigyelhetnek, és rajtuk keresztül eljuthatnak Isten magasztalásáig (Mt 5:16). Ezért céltévesztés az, ha cselekedeteink nem dicsőítik Istent, hanem gyalázatot és szégyent hoznak a nevére — és érthető, ha ő gyűlöli ezt.

5. Hatás

Végül megemlíthetjük  a másokra gyakorolt hatásunkat — erre gondol Salamon, amikor “a testvérek közt viszályt szító emberről” beszél. Isten akarata az, hogy gyermekei testvéri közösségben és egységben legyenek egymással. Az egyik legszebb imádság a Zsoltárok könyvében épp az ilyen egységet dicséri: “Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek… Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor” (Zsolt 133:1, 3, RÚF). Az egységet nem nekünk kell kimunkálnunk, az ugyanis adott — a Szentlélek foglal minket egymással egységbe a békesség kötelékével (Ef 4:3). A mi dolgunk az, hogy igyekezzünk ezt az egységet megtartani, és ne engedjük, hogy bárki is (“a testvérek közt viszályt szító ember”) megtörje azt.

A Példabeszédek könyvében felsorolt hét dolog ellentétes Isten akaratával arra nézve, ahogyan az ember boldogan élhet, egységben lehet másokkal, és egyre jobban megismerheti Teremtőjét. Jogos tehát, ha Isten gyűlöli mindazt, ami aláássa tervét, és gyermekeit pedig távol tartja az életben való kiteljesedéstől.