Salamon példabeszédei:

“Hat dolgot gyűlöl az ÚR, sőt hét dolog utálatos előtte: a nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak, a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember” (Péld 6:16-19, RÚF).

1. Attitűd

A “nagyravágyó szemek” egyértelműen az ember attitűdjével vannak összefüggésben. Az attitűd jelentését így határozza meg egy szótár: “Eredetileg a kísérleti pszichológiában cselekvésre való készenléti állapotot, beállítódást jelölt, ma már a szociálpszichológia egyik középponti fogalma, tartós beállítódást, értékelő viszonyulást jelent valamilyen tárgy, személy vagy gondolat irányában” (Kislexikon). A nagyravágyó szemünk nem más, mint “készenléti állapot” arra, hogy egyre többet akarjunk megszerezni magunknak, és közben megfeledkezünk arról, hogy mire is lettünk megteremtve. Életünk célja ugyanis nem az, hogy a saját javainkat halmozzuk fel, és szemünk egyre többre és többre vágyjon (1Jn 2:16), hanem arra, hogy egyszerű legyen a szemünk (Mt 6:22-23) és így magasztaljuk Isten dicsőségét (Ef 1:6, 12).

2. Gondolat

A “gonosz terveket koholó szív” az ember gondolataira utal. Nem csak a konkrét cselekedetek a lényegesek, hanem azok a gondolatok is, melyek mögöttük meghúzódnak, és előidézik azokat. Jézus a tanításában szembe ment a kor vallási és erkölcsi irányvonalaival. Kimondta ugyanis, hogy nem csak az a bűn, amikor valaki megöli embertársát, hanem az is, ha haragszik rá. Nem csak akkor követünk el paráznaságot, amikor testileg megtörténik az aktus, hanem akkor, ha a szívünkben kívánságra lobbanunk valaki iránt (Mt 5:17-30). A vétek először mindig a fejünkben vagy a szívünkben, a gondolat szintjén fogalmazódik meg. Ha ezt a gondolatot tápláljuk, édesgetjük, elidőzünk rajta, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb cselekedetként lát majd napvilágot. Ezért nagyon fontos, hogy őrködjünk szívünk és gondolataink felett: “Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet” (Péld 4:23, RÚF).

3. Beszéd

A “hazug nyelv” és a “hazugságot beszélő hamis tanú” képe arra az igazságra emlékeztet minket, melyet évszázadokkal később Jakab fogalmazott meg: “Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét” (Jak 3:2, RÚF). Az emberi nyelv olyan, mint egy meg nem szelídített, zabolátlan ló, amely nem hajtja magát az ember uralma alá. Isten Lelke a beszéd ajándékait is osztogatja az egyházban: tanítás, prófétálás, nyelveken szólás és annak magyarázata. Istennek fontos a beszéd, hiszen a világot is szava által teremtette — szólt, és lett. Végül pedig az isteni Ige, a Logosz Jézus Krisztusban testé is lett. Jézus az Ige, hiszen amit Isten fontosnak tartott elmondani, azt által közölte velünk. Épp ezért az ördögnek érdekében áll, hogy a beszéd területén elbotoljunk, és mindent megtesz annak érdekében, hogy sikereket érjen el. Fontos arra törekednünk, hogy beszédünk ne káromolja, hanem dicsőítse Istent, felebarátainkat és testvéreinket pedig építse.

4. Cselekedet

Az “ártatlan vért ontó kezek” és a “rosszra sietve futó lábak” az ember aktív részvételét mutatja meg a bűnben. Nem csak Ádám vétkezett egykor, hanem mi magunk is bűnösök vagyunk, mert aktív cselekedeteinkkel vétünk Isten akarata, parancsolatai, Igéje ellen. Ahogyan a fákat gyümölcseikről lehet megismerni, úgy az embert is jól leírja és bemutatja az, hogy milyenek a cselekedetei. Isten arra hívott el minket, hogy jót tegyünk: “Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Ef 2:10, RÚF). Isten terve az, hogy olyan jó cselekedeteket vigyünk véghez, melyeket mások, a hitetlenek megfigyelhetnek, és rajtuk keresztül eljuthatnak Isten magasztalásáig (Mt 5:16). Ezért céltévesztés az, ha cselekedeteink nem dicsőítik Istent, hanem gyalázatot és szégyent hoznak a nevére — és érthető, ha ő gyűlöli ezt.

5. Hatás

Végül megemlíthetjük  a másokra gyakorolt hatásunkat — erre gondol Salamon, amikor “a testvérek közt viszályt szító emberről” beszél. Isten akarata az, hogy gyermekei testvéri közösségben és egységben legyenek egymással. Az egyik legszebb imádság a Zsoltárok könyvében épp az ilyen egységet dicséri: “Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek… Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor” (Zsolt 133:1, 3, RÚF). Az egységet nem nekünk kell kimunkálnunk, az ugyanis adott — a Szentlélek foglal minket egymással egységbe a békesség kötelékével (Ef 4:3). A mi dolgunk az, hogy igyekezzünk ezt az egységet megtartani, és ne engedjük, hogy bárki is (“a testvérek közt viszályt szító ember”) megtörje azt.

A Példabeszédek könyvében felsorolt hét dolog ellentétes Isten akaratával arra nézve, ahogyan az ember boldogan élhet, egységben lehet másokkal, és egyre jobban megismerheti Teremtőjét. Jogos tehát, ha Isten gyűlöli mindazt, ami aláássa tervét, és gyermekeit pedig távol tartja az életben való kiteljesedéstől.